Impetum.hu

SZÉGYEN

TAR SÁNDOR EMLÉKÉNEK

Délután három óra volt, éppen leroskadtam az öltözőben az egyetlen székre, hogy végre kinyújtóztassam a lábaimat, fájtak kegyetlenül az egész napos rohangálás után, amikor megszólalt a mobilom. Ezt nem hiszem el, gondoltam. Fülemhez emeltem a készüléket. Tessék – morogtam. Tímea nővér vagyok, le kell vinni a négyes ágyas nénit szívultrahangra. Most. A főorvosnő utasítása – pattogott. Az nem zavarja a főorvosnőt, hogy ebben a pillanatban járt le a munkaidőm? – kérdeztem, bár tudtam jól, semmi értelme ilyeneket kérdezni. Tudom – mondta Tímea -, de ez most sürgős. Várunk. Pár perc múlva begurítottam a kerekes széket az intenzív részlegre az első emeleten. Tímea parancsoló mozdulattal mutatott a negyedik ágyra az ajtó felől. Az ágy mellett ötven körüli, testes asszony állt fekete télikabátban, sírástól vörös szemmel. Nagyon kérem, ne vigye sehová az édesanyámat – könyörgött zsebkendőjét gyűrögetve. – Nyolcvankilenc éves, mit akarnak még vele? A néni fölé hajoltam. Négy évig dolgoztam szív-katéteres laborban, egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy döntsek. A néninek két perce van hátra – súgtam Tímea fülébe. – Vigye le a főorvosnő, ha annyira akarja. Sarkon fordultam, neki löktem a tolószéket a lengőajtónak, s máris kint voltam a folyosón.       Másnap sürgős vérrel siettem a laborba. Szembejött a fekete kabátos asszony. Meghalt – mondta -, nem sokra rá, hogy maga kiment. Köszönöm, hogy hagyta nyugodtan elmenni. Kapkodó mozdulatokkal egy ezrest gyűrt a zsebembe, és otthagyott. Nem fogadhatom el! – kiáltottam utána. Vissza se nézett, leszegett fejjel rohant a patológia irányába, kabátja két szárnya verdesett a jeges szélben. Munka után elmentem a kocsmába. Átnyújtottam a pult felett az ezrest. Két unikumot. Azonnal lehajtottam, de nem segített, mart, égetett. *szerk.: Máris kint lennni a folyosón… Barna. T. Attila - Budapest, 1971 - Bella István díj
- - - - - - - - - -
  Navi
  Home >
  Vers   >   Vers   >   Vers   >

Barna T. Attila

Impetum.hu