Impetum.hu

  Home >

sakrosant

Impetum.hu

 Kalász István 

Miniatur

Buli, konyha, Youtube-ról szól zene, drága whisky, aztán egyszer csak... mindenkinek van egy álma… szól Dylan, Dead Can Dance után, zavar a logaritmusban, mondja valaki. Nevetünk. És dúdoljuk… van egy álma… Aki dohányzik, kihajol az ablakon, ki a sötétbe, aztán megint jön a mi zenénk… come writers and critics, who prophesize with your pen… * Az idős költőt levezették a hivatali pincébe. Itt tartjuk az aktákat, mondta a fiatalember. Önről akkoriban tizenkét akta készült. Az öreg költő nézte a vaskos köteteket a polcon, nekem csak tíz könyvem jelent meg, mondta végül, de rólam kettővel több. A fiatal munkatárs azt mondta, ilyen ma már nem fordul elő. Ma minden elektronikusan rögzül. Aztán megkérdezte, hogy akar-e még az író valamit tudni. * A miniszter után a helyettes is rámutatott, hogy demokrácia van, az embereknek nem kell félniük. És amikor a harmadik szónok is arról beszélt, hogy ma már szabadon lehet véleményt nyilvánítani, a teremben némán, mozdulatlanul ültek az emberek. * Szegényebb országban, mondta a telefonáló idős úr, nem egyedül halnak meg az emberek. A betelefonálós-rádiós műsort fiatal riporter vezette, élete első ilyen műsora volt ez. A gazdag országokban viszont, folytatta az idős férfi a vonalban, magányosan élnek a nagy házaikban, aztán egyedül döglenek meg. A fiatal riporter nem tudta, mit mondjon. Végül annyit mondott halkan, hogy… érti. Az idős úr ekkor letette a telefont, a vezérlőből intettek, hogy rendben van, jöhet a reklám. * Az idős, jómódú íróról hivatalos monográfiát írnak, a munkát a lét szélén vergődő írónak adják, írja meg ő. Kell neki a pénz. Az első feleségem ne legyen benne, nem akarom, mondja az idős költő. De harminc évig élt vele, miért baj ez, kérdezi a szegény író a telefonba. Az államilag méltatott író nem válaszol, leteszi a telefont, aztán az illetékest hívja. A megbízást visszavonják, a monográfiát más írja meg. És a könyvből így tűnik el harminc év együttlét. Eltűnik a nő, eltűnik a rendszeres fizetése, eltűnik a mosógép, a vasalás, eltűnnek a vasárnapi ebédek. De a nő lelke a versekben megmarad. Ami pedig ma van, a pénz, díjak, állami hírnév, mindez nem fontos.
G. ellenzéki volt. Írt posztokat, röplapokat, hogy ez így nem mehet tovább. 1968 követője volt. G. váratlanul ösztöndíjat kapott, a három éve megjelent kötetére ezüst díjat. Aztán „A politika és a művészet szabadsága…” konferenciára delegálta a minisztérium. Szófiába. G. elfogadta, elment. G. átállt, mondták erre követői. És egy munkatárs a hivatalban becsukta G. aktáját, majd feltette a polcra.
 Mert mozog a föld, azért… mondta az igazgató új barátnője, miután mellélőtt. A  titkárok röhögtek, az őz futni kezdett a tisztáson át. A fák felé. De nem mozog,  mondta az igazgató, a vállához emelte a puskát, célzott és meghúzta a ravaszt.
*
*