impetum.hu 

Barna T. Attila

 EGY BETEGSZÁLLÍTÓ NAPLÓJÁBÓL

 

NEM - Didididididididididi – ezt hajtogatja egész nap, fel-alá csoszogva az osztályon. – Dididididididididi... Elmúlt hetven. Ma reggel megütötte a fiát. - Dididididididi! – kiabálta. Vékony karjaival csapkodott maga körül. – Dididididi! A nővérek nagy nehezen ágyba tuszkolták, ketten ráfeküdtek, a harmadik futva érkezett az előre felszívott injekcióval. Egyetlen biztos mozdulattal „leszúrta” az öreget, aki fél perc múlva hat méter mélyen aludt. Fia kint állt a folyosón, keze ökölbe szorult, többször egymás után a falba verte a fejét, aztán elrohant. Az öreg dél körül tért magához, megebédelt, most szokásos köreit rója, ajka szünet nélkül mozog, „dididididididididi”, megtorpan a nővérszoba küszöbén, a molett, barna Ria nővér tollal, jegyzetblokkal a kezében éppen a gyógyszerszekrény tartalmát ellenőrzi, a dididire megperdül, mosolyogva a hajához kap. - Na, Pista bácsi, jó lett az új frizurám? - Nem. Didididididi... És elcsoszog. Két hónapja, mióta itt van nálunk, a pszichiátrián, ez volt az első értelmes szó, amit a száján kiejtett. FÁRADTSÁG A harmincöt éves nőbeteg éjjel egy óra körül leállította kocsiját egy idegen ház előtt. Átmászott a kerítésen, megzörgette az ablakot. Az álmából felriasztott családdal közölte, nagyon elfáradt, szeretne végre lepihenni. Más korban szállást adnak neki, másnap reggel még élelemmel is ellátják az útra. Most: kihívták rá a mentőt. *szerk.:  egy betegszállító+titkár naplójából…
Impetum.hu
  Home   >